Veszélyek a neten: hogyan készítsük fel a gyerekeket?
Mondd meg a jelszavad, megmondom, mekkora bajban vagy!A szeptemberi iskolakezdésnél a gyerekek nemcsak barátokkal, hanem számos új veszélyforrással is találkoznak. Harmadikosok ezreinek órarendjében jelenik meg a digitális kultúra, azaz hivatalosan is belépnek az online világba. Arról, hogy milyen veszélyek leselkednek rájuk és hogyan segíthetünk elkerülni őket, Fülöp Hajnalka, a Kütyüjogsi tanácsadója és trénere osztotta meg tapasztalatait.
Sokaknak a digitális kultúra tanórák lesznek az első tudatos pillanatok az interneten, így például nem magától értetődő az első jelszó kiválasztása, ami alapjaiban határozhatja meg a gyerekek hozzáállását a netes biztonsághoz. A szakértő szerint ez sarkalatos pont, hiszen a szülők sem okvetlen rendelkeznek megfelelő ismeretekkel és védelemmel.
Egy a jelszó: tartós biztonság
„Nem véletlen, hogy ilyen sok az internetes csalás, hiszen az erős jelszóhasználat sajnos a felnőttekre sem jellemző. A kétfaktoros hitelesítés nagyon hasznos, szerencsére már egyre több oldalon elvárás is.” A digitális tréner szerint, ha van rá lehetőség, mindenképpen érdemes élni vele, akárcsak a praktikus jelszógenerátorokkal, amelyek helyettünk adnak ki kitalálhatatlan változatokat.
„Tapasztalataim szerint az alsó tagozatban viszonylag kevés gyereknek van okostelefonja, de felsőben a többségük már rendelkezik valamilyen eszközzel.” A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) felmérése is ezt támasztja alá: legutóbbi reprezentatív kutatásuk szerint három év alatt megduplázódott a 7-8 éves korosztályban mobiltelefonnal rendelkezők száma. Felméréseik alapján az online közeget a gyerekével együtt felfedező és erről érdemben kommunikáló szülő jelent leginkább védelmet.
Jó vagy rossz, de a felnőtt a példa
Fülöp Hajnalka úgy véli, sokan saját magukat felejtik ki az egyenletből: „A digitális öntudat kiépítése az önismerettel kezdődik. Először nézzük meg, hogy szülőként milyen példát mutatunk. Mennyi a képernyőidőnk, hogyan kapcsolódunk, van-e digitális detox és közös offline időtöltés a gyerekeinkkel? A mesélés, a beszélgetés, a sport, az unplugged, drótnélküli játékok és a kirándulások ugyanúgy a digitális tudatosság részei. A kép- és adathasználat szabályaiban, a kiegyensúlyozott online kommunikációban egyértelműen a szülő a minta.”
Megkérdeztük az utca emberét, hogyan viszonyulnak az online biztonsághoz, a jelszavakhoz, a digitális öntudatossághoz. A helyzet biztató: a jelszavak használatában és létrehozásában látható a növekvő tudatosság és óvatosság. Van kitől tanulni és példát venni a gyerekeknek – már csak át kell adni ezt a tudást.
Kellenek a korlátok
2017-ben a közösségi médiaprofillal rendelkezők 66 százaléka osztott meg magáról fényképet, 2020-ra ez az arány 58 százalékra csökkent. Az NMHH felmérése szerint a szociális hálókon jelen lévő tízévesek száma viszont három év alatt a háromszorosára nőtt. „Fontos, hogy a gyerekeket a tudatos használat felé tereljük, hiszen az iskolán kívül nagyon sok időt töltenek online, sőt látják a szüleiket, miként használják a digitális eszközöket. Ez ma már a mindennapok része, ezért életszerűtlen és kontraproduktív a teljes tiltás. Ha korlátozunk, azt okosan tegyük!”
A tanároknak eddig sem volt könnyű feladat a tudatosság kiépítése, de az idei, 2024/25-ös tanévtől új kihívásként jelenik meg az okostelefonok iskolai tiltása. „A legjobb, ha többször beszélgetünk a gyerekekkel, hogy megértsék, mitől szeretnénk megvédeni őket. A figyelem elterelése, az idegrendszer megterhelése, az online bántalmazások, az engedély nélküli kép-, videó- és hangfelvételek készítése, majd közzététele valós probléma.” Jó hír, hogy a tendencia javuló: az internetet egyre korábban kezdik használni a gyerekek, az adataikkal azonban már óvatosabban bánnak.
Az oktató szerint az interneteléréssel rendelkező kütyük önálló kezelésével legalább tizenkét éves korig érdemes várni, addig a közös felfedezést, a kontroll alatti digitális eszközhasználatot javasolja. Tippje szerint az ingyenes és magyar nyelvű szülői felügyeleti eszközök közül a Google Family alkalmazást is érdemes kipróbálni, ám fontos, hogy ez a gyerek aktív bevonásával történjen: „Beszéljük meg velük, mit miért állítunk be, mikor és hogyan fogjuk módosítani. Egyre több hasznos oldal érhető el, ami a szülőt és a pedagógust támogatja a bevezetés folyamatában.”
A zsebpénz is legyen biztonságban
A tudatos online léthez szervesen kapcsolódik a zsebpénz megfelelő kezelése, aminek alapjait már az általános iskolásoknak is érdemes elsajátítani. „Pénzügyi tranzakciókhoz a bankunk saját applikációját használjuk, azt is körültekintően, ne a nyilvános wifin keresztül. A Magyar Bankszövetség és partnerei által létrehozott Kiberpajzs oldalon számos hasznos praktikát találunk, amit felnőttként is érdemes elsajátítani, hogy továbbadhassuk a kisebbeknek. Kevesen tudják, hogy a tankönyvek ingyenesen elérhetők online, s ezek között a digitális kultúráé is fellapozható.”
A kezdődő iskolaév remek alkalom arra, hogy végiggondoljuk saját digitális ismereteinket azáltal, ahogy a gyerekeinket tudatosságra tanítjuk a lelki, fizikai és pénzügyi biztonságuk érdekében. A mellékletben található, iskolai vagy családi körben is kipróbálható játék, valamint a Kulcs te vagy! kampány ebben is segítséget nyújt!
A MÉDIAUNIÓ BEMUTATJA:
A KULCS TE VAGY! KAMPÁNYMiről szól az idei kampány?
Feltört bankszámla? Adatlopás? Online átverés? Ezek csak másokkal történhetnek meg. Vagy mégsem? Két csoportja van azoknak, akik még nem voltak áldozatai mindennapjaink online visszaéléseinek. Az egyik a tudatos és következetes felhasználók, a másik pedig a szerencsések. Az utóbbiak vannak többségben – és veszélyben.
A Médiaunió fennállásának 15. évében, 14. társadalmi célú kampányával a kibertér veszélyeire igyekszik felhívni a figyelmet. A 2023 májusában startoló és egészen 2025 első negyedévéig tartó kampány a pénzügyi és az adatvédelmi veszélyekre fókuszál. Célja, hogy sikeresen hívja fel a figyelmet a terület veszélyeire, tudatosítsa, hogy gyakorlatilag mindenki érintett, valamint hogy edukálja a lakosságot a veszélyhelyzetek felismerésére, a helyes lépésekre.